Kovácsné Mariann vagyok, 68 éves. Három nagy gyerekem van, akik már külön laknak, és gyakran felhívnak, hogy hogy kell csinálni egy-egy kaját. Ez adta az ötletet, hogy felteszem a Netre a részletes leírásokat. Így legalább mások is hasznát vehetik. Szívesen veszem véleményedet a lapról!

Párolt céklalevél

Párolt céklalevél - Kész, serpenyőben

Hozzávalók:

  • kb. 30 dkg céklalevél (kb. 10 cékla egészséges levelei)
  • fél citrom leve
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 3 csipet só
  • bors
  • 1-2 evőkanálnyi olaj
Párolt céklalevél - Hozzávalók

Elkészítés:

A lányom mondta a minap, hogy a céklának a levelét is meg lehet enni. Utánanéztem az interneten, és a naspolyakonyha blogon találtam is egy céklalevél receptet. 🙂 A blog írója, Sarolt a céklalevelek lila szárát is megpárolta a levelekkel együtt. De ő tavasszal készítette, amikor még zsengék a levelek. Most meg ősz van…
Őszintén szólva, akinek nincs a kertben céklája, az nem tudom, hogyan juthat hozzá.
Talán kérje meg a kertes szüleit, barátait, hogy ne dobják ki a céklalevelet, hanem adják neki… A piacon nem szoktam látni céklalevelet; igaz, nem is kerestem. 🙂

Párolt céklalevél - Cékla a kertben.Akinek van kertje, annak javaslom, hogy termeljen céklát, mert nem egy kényes növény, és duplán hasznosítható (gumó, levél). Úgy terem, hogy félig a földben van a gumója, félig meg kilátszik.
Olyankor érdemes feldolgozni a levelét, amikor céklasalátát csinálsz. Húzz ki vagy 10 db céklát, és hagyd rajta a leveleit. (Én eddig mindig egyből letéptem, és ment a komposztba.) Vigyél magaddal a kertbe egy kést, és a kihúzott céklának egyből vágd le a gyökerét. Gyűjtsd a céklákat egy kosárba. A levelek levágásához készíts oda az asztalra egy szemetestálcát a hibás leveleknek, egy másik tálcát a szép leveleknek, és egy tálat a céklagumóknak. Fogd össze a cékla leveleit, és vágd le a gumóról.

Párolt céklalevél - Céklák a kosárban. Párolt céklalevél - A sok céklalevél. Párolt céklalevél - Vágd le a cékláról a leveleit!

Ha levágtad egy cékláról a leveleket, akkor egyből szortírozd őket: a sárga vagy megrágott vagy egyéb hibájú példányokat hagyd itt a tálcán, a szépeket gyűjtsd egy másikon. A gumókat rakd egy tálba.

Párolt céklalevél - Hibás levél. Párolt céklalevél - Szép levél. Párolt céklalevél - Levélválogató munkahely.

Párolt céklalevél - Az összegyűjtött szép levelek. Jó sok lett! 🙂
Tedd egy tálba a leveleket, és a csapnál, egyesével mosd meg őket. A levél szárát is húzd végig az ujjaid között a folyó víz alatt. A megmosott leveleket tedd a csap mellé készített tálcára.

Párolt céklalevél - Mosd meg a csapnál a leveleket! Párolt céklalevél - A levél szárát is mosd meg! Párolt céklalevél - A mosott leveleket tedd egy tálcára!

Alakítsd ki a levélvagdosó munkahelyet: egy tálcán ott vannak a levelek; kell egy vágódeszka meg egy nagy kés, aztán egy nagyobb tál a felvagdosott leveleknek, és egy kisebb tálka a feldarabolt száraknak. A kezedbe rendezz egymásra 10 levelet, a szártöveknél illeszkedjenek. Szépen simítsd ki őket. A vágódeszkán egy nagy késsel vágd le a kupac levélről az összefogott szárakat. Utána először a szárakat vagdosd fel – kb. 1 cm-es darabokra -, hogy ne legyenek útban a levelek aprításakor. Kapard a felvágott szárdarabokat a kis tálba. (Jó lesz az még valamire! Mármint a céklaszár.)

Párolt céklalevél - A levélvagdosó munkahely. Párolt céklalevél - Először a szárakat darabold fel! Párolt céklalevél - A feldarabolt levélszárak (10 levélről).

A levélcsomót hosszában vágd ketté, az egyik felét a késsel alányúlva emeld rá a másik félre, és az így megkeskenyedett – de megmagasodott – kupacot keresztben vágd fel ujjnyi vastag metéltekre.

Párolt céklalevél - Hosszában vágd ketté a levélkupacot! Párolt céklalevél - Rakd egymásra a két fél levélkupacot! Párolt céklalevél - Vágd fel metéltre a levélcsomót!

Párolt céklalevél - A felvagdosott leveleket kapard egy tálba!Párolt céklalevél - Levélaprítás kész.

A végén olyan sok lett (megmértem, 40 dkg csak a levél), hogy kétfelé osztottam, és csak 20 dekát pároltam meg.

Bevallom, most csináltam ilyet először, ezért nem tudtam, hogy nagyon össze fog esni – bár sejthettem volna, mert a sóskával is ez van -; nyugodtan odatehettem volna az összest. Ezért azt javaslom, hogy 30-40 dkg levelet párolj.

Szükség lesz még citromlére és fokhagymára. Csavard ki fél citrom levét. Pucolj meg 4-5 gerezd fokhagymát, és ha túl kövérek, vágd ketté őket, hogy beférjenek a nyomóba. Most már jöhet a főzés! Egy nagyobb serpenyőbe önts kb. két kanálnyi olajat. (Elég, ha épp belefér a serpenyőbe a vágott levél, mert ez később úgyis összeesik.)

Párolt céklalevél - Csavard ki fél citrom levét, pucolj meg 4 cikk fokhagymát! Párolt céklalevél - Ha kövér a gerezd, vágd ketté! Párolt céklalevél - Önts két evőkanálnyi olajat a serpenyőbe!

Párolt céklalevél - Préseld a fokhagymát a forró olajba! Párolt céklalevél - Kevergetve pirítsd két percig a fokhagymát! Préseld a forró olajba a fokhagymát a nyomóval. Kevergetve pirítsd vagy két percig.

Párolt céklalevél - Borítsd a serpenyőbe a felvágott céklaleveleket!Párolt céklalevél - Forgasd bele az olajba a leveleket!

Borítsd a serpenyőbe a felvágott céklaleveleket, és jól keverd át. Ha kicsi a hely az edényben, akkor a fakanalat csak laposan forgasd, és tedd oda a kezed, hogy ne repüljenek ki a levélfoszlányok.
Szórj rá három csipet sót, öntsd rá a fél citrom levének a felét, és hintsd meg borssal. Innentől kezdve már csak takarékon égjen a láng.

Párolt céklalevél - Sózd meg két csipet sóval! Párolt céklalevél - Öntsd rá a citromlé felét! Párolt céklalevél - Hintsd meg borssal!

Keverd el, fedd le, és kb. 5 percig párold. Akkor önts hozzá kb. fél dl vizet – tedd vissza a fedőt -, és párold még kb. 5 percig. Ennyi az egész! 🙂 Kérdés, hogy mit lehet vele kezdeni. 😕 Nekem maradt ki főtt szarvacska tésztám, ahhoz gondoltam.

Párolt céklalevél - Jól keverd össze! Párolt céklalevél - Fedd le! Párolt céklalevél - Önts hozzá fél dl vizet!

Párolt céklalevél - Kész, tányéron.

Így fokhagymával és citrommal egész finom volt! A férjem örült a változatosságnak. 🙂 (Szórtam rá egy kevés reszelt sajtot is.)
Rizs is illik hozzá.

Jó étvágyat!

Bodzabogyószörp és bodzalekvár

Bodzabogyószörp és -lekvár - Kész, üvegben. Bodzabogyószörp és -lekvár - Hozzávalók

Hozzávalók:

  • 2 kg bodzabogyó,
  • kb. 1 kg cukor,
  • 2 citrom leve

Elkészítés:

Itt most a szörp a fő attrakció, a lekvár csak abból a maradékból készül, ami visszamarad a csöpögtetés után.

A gyerekeim újabban fujjognak a cukorra, ezért most nádcukrot használtam, ami egészségesebb. A szörphöz 50 % cukrot adtam, a lekvárhoz 30%-ot. Tartósítószert nem tettem se a szörpbe, se a lekvárba. Helyette citromlét öntöttem mindkettőbe. A 2 kg bodzabogyóból durván 1,3 kg lé és 0,3 kg lekvárnakvaló lett.

Röviden:

Szörp:

  • Lepergetni a bodzaszemeket.
  • Megmosni a bodzát.
  • Lemérni, 20 %-nyi cukrot hozzáadni (2 kg-hoz 40 dkg-ot), turmixolni.
  • Gézen átcsöpögtetni.
  • A szörpöt lemérni, utáncukrozni, citromozni (kg-onként 1 citrom leve), felfőzni.
  • Üvegekbe önteni, száraz dunsztba tenni.

Lekvár:

  • A csöpögtetés után visszamaradt masszát szűrőn átpréselni.
  • A préselményt lemérni, utáncukrozni, citromozni (fél citrom leve), felfőzni.
  • Üvegbe kaparni, száraz dunsztba tenni.
Bodzabogyószörp és -lekvár - A pergető munkahely kialakítása. Szükség lesz egy tálra a lepergetett bogyóknak, és egy tálcára a szemétnek.
Asztal mellett, széken ülve nem jó dolgozni, mert fárasztó felfele tartani a kezünket. Állva megint csak fárasztó, mert sokáig tart a szemezgetés. Úgy a legjobb, ha széken ülsz, és teszel magad elé egy másik széket, amire a bogyógyűjtő tálat teszed. A szemetestál és a bodzafürtös vödör lehet az asztalon. Én a terasz-padon lovaglóülésben ülve dolgoztam. 🙂
Bodzabogyószörp és bodzalekvár - A padon kialakított munkahely.

Az interneten azt olvastam, hogy villával szedjük le a szemeket a bodzafürtről; az egyik ismerősöm meg a fésűt javasolta, de én maradtam a kézi pergetésnél, mert úgy finomabban tudom lehúzni a szemeket.
Fogj egy nagy fürtöt, szakíts le róla egy kisebb ágat, és arról pergesd le a hüvelykujjaddal a szemeket a tál fölött. Bal kézzel fogod a fürtöt. Jobb kézzel, négy ujjaddal alátámasztva a fürtöt, a hüvelykujjaddal finoman húzd le a fürtről a szemeket. Ha erősen húzod, akkor a kis ágacskák meg a szárhoz jobban ragaszkodó éretlen szemek is lejönnek.

Bodzabogyószörp és -lekvár - Fogj egy nagy bodzafürtöt! Bodzabogyószörp és -lekvár - Szakíts le a nagy fürtről egy kis ágat! Bodzabogyószörp és -lekvár - A tál fölött pergesd le a szemeket a fürtről!

Ha sok zöld bogyó van a fürtön, akkor próbáld meg kikerülni őket, de ha lágyan húzod le a szemeket, akkor a zöldek ottmaradnak. Ha mégis belekerül néhány zöld szem a tálba, akkor azon frissiben halászd ki őket. Mivel elég bosszantó, ha az elcsípni próbált kis szem lesüllyed a mélybe, ezért eredményesebb, ha több ujjaddal alányúlsz a zöld szem környezetének, és a tenyeredbe kerülő “fogásból” halászod ki a zöld bogyót. (Sajnos, ilyen fotót nem csináltam, pedig így sokkal könnyebb kiszedni a nemkívánatos szemet.)

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Ezen a fürtön sok az éretlen szem. Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Szépen ottmaradtak a zöld bogyók! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Halászd ki a véletlenül belekerülő zöld szemeket!

Azért szedi a férjem a bodzát, mert én viszolygok attól, hogy esetleg rám hull valami ronda bogár. Brrr. Így se menekülök meg tőle, mert a leszedett fürtök bizony tele vannak mindenféle ragadozóval. Egy csomó hangya, aztán a pókok különböző változatai (az egyik fajtát dinnyepóknak hívtam, mert a testének görögdinnye alakja és mintázata volt), ismeretlen bogarak…

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Rondaságok 1: pók és hangya. Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Rondaságok 2: dinnyepók. Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Rondaságok 3: nagy bogár.

…barna poloska, zöld poloska stb. (Fülbemászó is sok volt, de attól csak visítottam, és megpróbáltam kikotorni és lecsapni; nem volt idő lefényképezni.) Szerencsére csak egyetlen olyan fürtöt szedett a férjem, aminek a szárai hemzsegtek a levéltetvektől. De erre is oda kell figyelni a szedésnél!

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Rondaságok 4: barna poloska. Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Rondaságok 5: zöld poloska. Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Rondaságok 6: Tetvek a szárakon.

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Rondaság 7: molyhálós fürt.Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Aszott fürt.

Több olyan fürt volt, amelyiknek egyes részeit beszőtte valami pók vagy egyéb rovar. Az ilyen egy ágacskához tartozik, ezt csippentsd ki, és dobd a szemétbe. Végül van olyan fürt, amin már elszáradtak a bogyók – ezt dobd el, nem érdemes foglalkozni vele, azért az egy-két friss szemért, ami esetleg van rajta.

Szóval 1 kg bodzabogyó lepergetése kb. egy órai munka.
Mérd le a bogyót (2 kg lett), aztán öntsd át a felét egy másik nagy tálba, és mosd meg a bogyókat a csapnál. (Nem jó egyszerre nagy mennyiséget mosni, mert nem tudnak úgy a felszínre kerülni a rossz szemek, meg jobban össze is törnek a bogyók. És jó, ha nincs tele a mosótál, hogy legyen hely a szemek megkeverésére.) Óvatosan forgasd át a bogyókat.

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Mérd meg a bodzabogyót! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Öntsd át a bogyók felét egy másik tálba, a mosáshoz! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Mosd át a szemeket a csapnál!

Készíts oda egy kis tálkát a mosás során előkerülő szemétnek. A rossz szemek, pici ágacskák felúsznak a víz tetejére, így egy szűrővel ki tudod halászni őket – mehetnek a tálkába.

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - A rossz szemek feljönnek a víz tetejére. Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Egy teaszűrővel halászd ki a szemetet a víz tetejéről! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - A kihalászott szemetet ürítsd a szemetestálkába!

A megmosott, szemétlenített bogyókat öntsd egy nagy szűrőbe, majd a szűrőből a fazékba, amiben főzöd majd a szörpöt. Ha közben még felfedezel oda nem illő dolgokat (ágacska, zöld bogyó stb), akkor szedd ki.

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Öntsd egy nagy szűrőbe a megmostt bogyókat! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - A szűrés közben szedd ki a szemeteket! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Öntsd a szűrőből a fazékba megmostt bogyókat!

Én úgy csináltam, hogy csak 20% cukrot tettem bele a lecsöpögtetéshez, de nyugodtan tehettem volna 30%-ot is. Ugyanis a szörpöt 50%-osra fogom cukrozni, a lekvárt pedig 30%-osra. Tehát ha most 30% cukrot tettem volna hozzá, akkor a lekvárnakvalót már nem kellett volna utáncukrozni. Azért csak ilyen keveset tettem bele, mert aránylag sok kárbavész majd a végén; ne vesszen már oda sok a drága nádcukorból!

Itt jegyzem meg, hogy az ezután szedett bodzabogyókból már 80%-os szörpöt csináltam, mert kevés cukorral elég ízetlen a bodza. A szörp utáni maradékot pedig 50% cukros lekvárnak főztem be. Tartósítót továbbra se tettem bele. Így nagyon finom, különleges a szörp! 🙂

Sokszor nem csináltam a lekvár előtt szörpöt, ilyenkor turmixoltam a bogyót, 50% cukrot adtam hozzá, és Dzsemfix Extrával tartósítottam. Egy kevés citromot  – azt hiszem, kilónként egy felet – ilyenkor is csavartam bele. (A Dzsemfixben egyébként van citromsav.)

Tehát kilónként 20 dkg cukrot szórj a bogyóhoz; itt most 2 kg bodzához 40 dkg nádcukrot tettem.

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - 2 kg bogyóhoz 40 dkg cukrot tégy, ez az egésznek 20%-a. Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Benne van a 40 dkg nádcukor! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Keverd el a cukrot a bodzában!

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Turmixold össze a cukros bodzabogyót!Turmixold össze a cukros bodzabogyót.
Készítsd el a csöpögtetési munkahelyet! Kell hozzá egy négylábú hokedli, meg egy nagy géz (vagy sűrű szövésű függönydarab). Ha nincs hokedlitek, akkor egy nagy vödör tetejére rögzítsd a gézt – kösd körbe, mintha befőttesüveget fednél le -, csak előbb tégy a vödör belsejébe egy fazekat, amibe csöpög majd a lé.

Tehát nézd ki a helyet, ahol nincs útban egy napig a csöpögő  bodza. Teríts le egy széthajtogatott újságot, arra tedd a felfordított hokedlit. A szék belsejébe is teríts egy újságot, hogy védd a széket a fröcsögő bodzalétől. Vágj le 4 db 50 cm-es madzagot, és a hokedli négy lábához kötözd oda madzaggal a géz négy sarkát – persze nagy ráhagyással. A géz ne legyen feszes, hadd lógjon be egy kicsit, mert ebbe kell majd beleönteni a bodzabogyót. De ne legyen nagyon mély se a géz-gödör, mert a bodza súlya úgyis lehúzza majd. Tégy a géz alá egy nagy, mély edényt, amibe majd csöpöghet a bodzalé. Csak akkora legyen a fazék (vagy tál), hogy álló helyzetben be tudd tenni a szék belsejébe (oldalról vagy felülről), mert a kiszedésre is gondolni kell, amikor már szörp lesz benne. Öntsd bele a gézbe  a cukros bodzaturmixot

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Kötözd a felfordított szék lábához a gézt! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Tégy a székbe, a géz alá egy tálat, amibe csöpög majd a bodzalé! Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Öntsd a cukros bodzabogyót a gézbe!

Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Csöpög a bodzalé a tálba.Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Néha keverd meg a bodzát!Bodzabogyószörp és bodzalekvár - Telik a tál!

Másnapra jól kiszárad a massza, és jól kicsöpög a lé. Merd ki a gézből a visszamaradt masszát, és tedd egy ibrikbe. Tovább olvasom…

Göngyölt cukkini

Göngyölt cukkini - Kész, tepsiben.

Hozzávalók:

  • 1 db zsenge cukkini (kb. 30-40 dkg)
  • 50 dkg túró
  • kb. 20 dkg szeletelt bacon (kb. 15 szelet)
  • kb. 15 dkg sajt (15 db hosszú, vékony szelet)
  • 0,5 dl olaj
  • bors
  • valamilyen zöldfűszer (ez itt borsikafű)
  • 15 db fogpiszkáló
Göngyölt cukkini - Hozzávalók

Elkészítés:

Már nem is tudom, hogy hol olvastam ezt a receptet… Mikor először csináltam, akkor tejfölt is tettem a túróba – az eredeti verzióban krémsajtot kevertek a túróhoz -, de nem volt jó, mert kicsorgott a tekercsből. Azóta csak a fűszeres túrót pakolom a cukkiniszeletre.

Nagyon egyszerű és mutatós kaja. Na meg finom is. 🙂

Röviden:

  1. A megmosott cukkinit héjastul hosszában felszeleteljük vékonyra, és besózzuk.
  2. A túrót összetörjük, sózzuk, fűszerezzük.
  3. Összeállítjuk a göngyöleget: egy szelet bacon, rá egy szelet cukkini, rá túró, rá egy szelet sajt.
  4. Hosszában feltekerjük, fogpiszkálóval megtűzzük.
  5. Tepsibe tesszük, 200 fokon 40 percig sütjük.

Göngyölt cukkini - Szedj 3 kis tő borsikafüvet!Szedj le 3-4 kis ág borsikafüvet (én ritkítottam, vagyis tövestül kihúztam, mert nagyon sűrűn nőtt). De más friss zöldfűszer is jó, pl. bazsalikom, kakukkfű, rozmaring.
Mosd meg a borsikafüvet, nyomkodd ki belőle a vizet, és tedd egy tálcára, hadd száradjon egy kicsit.

Göngyölt cukkini - Mosd meg a borsikafüvet! Göngyölt cukkini - Nyomkodd ki a vizet a megmosott borsikafűből! Göngyölt cukkini - Tedd egy tálcára száradni a borsikafüvet!

Göngyölt cukkini - Jól mosd meg a cukkinit!Göngyölt cukkini - Vágd le a cukkini két végét!

Jól mosd meg a cukkinit, mert nem lesz meghámozva. Vágd le a két végét. Hosszában szeleteld fel kb. 3 mm vékony szeletekre. Azért kell zsenge cukkinit választani, hogy ne kelljen kikaparni a belsejét, mert akkor nem lehetne hosszában felszeletelni.

Göngyölt cukkini - Szeleteld fel hosszában a héjas cukkinit! Göngyölt cukkini - Vékony szeleteket vágj! Göngyölt cukkini - A vékonyra felszeletelt cukkini.

Fektesd egy tálcára a cukkiniszeleteket, és sózd meg mindkét oldalukat. (Célszerűbb úgy eljárni, hogy egy réteg tálcára fektetése után megsózni mindegyik szeletnek ezt az oldalát, aztán a réteg minden elemét megfordítani, és a másik oldalukat is megsózni.) A sótól megpuhul a cukkini, és könnyű lesz hajlítani a feltekeréskor.

Göngyölt cukkini - Sózd meg a cukkiniszeletet! Göngyölt cukkini - Fordítsd meg az egyik oldalán már besózott cukkiniszeletet! Göngyölt cukkini - Sózd meg a cukkiniszelet másik oldalát is!

Göngyölt cukkini - Tedd ki egy tálba a fél kg túrót! Tedd a fél kiló túrót egy nagyobb tálba. Villával törd össze, szórj bele 6 csipet sót, borsozd meg, és jól keverd össze.

Göngyölt cukkini - Törd össze a túrót egy villával! Göngyölt cukkini - Sózd meg a túrót 6 csipet sóval! Göngyölt cukkini - Szórj borsot a túróba!

Egy tő borsikafűről törj le egy ágacskát, és az ágacska hegyétől a töve felé haladva húzd le róla a leveleket. (Ha a tövétől a hegye felé húznád, csak a szárhoz lapulnának a levelek.) Ne az ág legtetejétől kezdd – mert ott még olyan zsenge a szár, hogy eltörik -, hanem egy kicsit lejjebb. (Utána azt a felső bóbitát úgy szárral együtt lecsippentheted, és mehet a levelekhez.)

Göngyölt cukkini - A borsikafűről majd áganként kell lemorzsolni a leveleket. Göngyölt cukkini - Egy ágról a hegyétől a töve felé haladva húzd le a leveleket! Göngyölt cukkini - Borsikalevelek leszedve.

Göngyölt cukkini - Vagdosd fel apróra a borsikaleveleket! Göngyölt cukkini - Kapard a borsikát a túróhoz! Jól tömörítsd össze a borsikalevél-kupacot, és vágd fel apróra. Kapard a túróhoz, és keverd el.

Ha nem a fagyasztóból vetted elő a szeletelt bacont – én igen -, akkor ezzel nem kell foglalkoznod. Mivel meleg vízbe tettem a szalonnaszeleteket, hogy felengedjenek; most egyesével le kell őket szárítani. Alulra egy dupla papírtörlő, rá a vizes bacon, a tetejére még egy dupla papírtörlő, és nyomogatással jól felitatjuk a vizet.

Göngyölt cukkini - A meleg vízben ázó fagyos baconszeletek. Göngyölt cukkini - Tégy egy vizes szalonnaszeletet egy papírtörlőre! Göngyölt cukkini - A bacon tetejére is tégy egy papírtörlőt!

Húzd fel a felső papírtörlőt, vedd ki a leszárított baconszeletet, és tedd egy tálcára úgy, hogy a szeletek ne fedjék egymást, mert így könnyebb lesz egyet felvenni, ha majd kell.

Göngyölt cukkini - A baconszelet a két réteg itatóspapír között. Göngyölt cukkini - Vedd le a felső réteg papírt a baconszeletről! Göngyölt cukkini - Ne fedjék egymást a baconszeletek!

A göngyöleghez ugye kell bacon, cukkini, túró és sajt.  Akkor most még sajtot is kell szeletelni. Mivel a cukkiniszelet hosszú és keskeny, jó, ha a sajtszelet is ilyen. Ehhez vagy egy kerek sajttömb feléből kell kiindulni, vagy egy szögletes sajttömb 4-5 cm vastag darabjából.

Olyan bosszantó, hogy az áruházakban másfél-két cm vékony sajtdarabokat csomagolnak előre; és mindig meg kell kérnem a pultost, hogy legyen szíves, vágjon már nekem egy 4 cm vastag sajtdarabot, hogy sajtvágó késsel tudjak  belőle szeleteket lehúzni.

Ha még nincs sajtvágó késed, szerezz be egyet, nagyon szép vékony szelet sajtokat lehet vele vágni. 🙂

Számold meg, hogy hány szelet cukkini lett, és annyi szelet sajtot vágj le. Halmozd a szeleteket egy tálcára; ezek se fedjék egymást, hogy könnyű legyen elvenni egy szeletet. Vedd elő a tepsit, amibe a göngyölegeket teszed, és olajozd  ki. Most már begyújthatod a sütőt! Állítsd 200 fokra.

Göngyölt cukkini - Sajtvágóval vágj le annyi szelet hosszú sajtot, ahány szelet cukkinid lett. Göngyölt cukkini - Számold a sajtszeleteket, és tedd őket egy tálcára! Göngyölt cukkini - Olajozd ki a tepsit!

Öntsd le a sós vizet a cukkiniről. Kezdődhet a göngyölés! Fektess a deszkára egy szelet bacont, rá egy szelet cukkinit…

Göngyölt cukkini - Öntsd le a sós lét a cukkiniről! Göngyölt cukkini - Első réteg: egy szelet bacon. Göngyölt cukkini - Második réteg: egy szelet cukkini

…rá pedig egyengess el 3 kiskanál fűszeres túrót – ne lógjon le a cukkiniről -, végül fektess a szendvics közepére egy szelet sajtot.

Göngyölt cukkini - A cukkinire tégy három kiskanál fűszeres túrót! Göngyölt cukkini - Egyengesd el a túrót a cukkiniszeleten! Göngyölt cukkini - Fektess a szendvics közepére egy hosszú szelet sajtot! Tovább olvasom…

Zsályás csirkenyárs

Zsályás csirkenyárs - Kész, tepsiben.

Hozzávalók:

  • 1 db dupla csirkemellfilé (kb. 60 dkg)
    vagy 2 db szimpla
  • 2 közepes paradicsom
  • 2 közepes hagyma
  • 5-6 frissen szedett zsályaág (30-40 db nagyobb levél)
  • 1 csomag szeletelt bacon (kb. 10 szelet), 10 dkg elég
  • bors
  • (olíva)olaj
Zsályás csirkenyárs - Hozzávalók

Elkészítés:

Mikor június elején lefotóztam ezt a kaját, akkor még virágpompájában díszelgett a zsályabokor. Aztán egy hónappal később eszembe jutott, hogy nem fotóztam le a zsályát. Gyorsan pótoltam, de már majdnem teljesen elvirágzott. Aztán eltelt még három hét, és most végre felteszem ezt a rövid, de nagyszerű receptet, amit – sok más kajához hasonlóan – a Gabula-Halmos szerzőpáros Nagy Szakácskönyvéből vettem.. 🙂

Szedjél le 5-6 friss zsályaágat.

Persze, ha nincs, akkor szárított zsálya is jó, vagy más friss levél; pl. bazsalikom, aminek szintén nagy levelei vannak, és ezt általában lehet kapni a nagyáruházakban.

Csippentsd le egy tálba a nagyobb leveleit, és mosd meg a csapnál.

Zsályás csirkenyárs - Szedj le 5-6 zsályaágat! Zsályás csirkenyárs - Csippentsd le a zsályaágról a leveleket! Zsályás csirkenyárs - Mosd meg a zsályaleveleket!

Zsályás csirkenyárs - Tedd a vizes zsályaleveleket egy konyhai törlőlapra!Zsályás csirkenyárs - A zsályalevelek tetejére is teríts egy itatóst!

A vizes zsályaleveleket terítsd szét egy konyhai papírtörlőn, és a tetejükre is tégy egy itatóst. A tenyereddel nyomkodd rá a papírtörlőt a levelekre, hogy a papír feligya a vizet.

Zsályás csirkenyárs - Egyik hosszanti oldala mentén vágd fel lapjában a csirkemellet, de ne vágd át teljesen!Zsályás csirkenyárs - A majdnem kettévágott csirkemell, kiterítve.

A csirkemellet lapjában vágd ketté, de ne teljesen, hogy maradjon egyben. Képzeld el, hogy a csirkemell egy csukott könyv. A késsel úgy vágj bele, mintha egy vonalzót tennél a könyv felénél a lapok közé, egészen a lapok tövéig. A tövéig vágott csirkemellet is úgy tudod kinyitni, mint egy könyvet a felénél. Így lett egy szép nagy szelet csirkemell! 🙂

Nem mindegy, hogy melyik végénél kezded kettévágni a csirkemellet! A foszlányos oldalánál vágj bele, hogy a másik, ép oldalánál maradjon egyben.

Zsályás csirkenyárs - Egy kés hátuljával klopfold ki a húst!Zsályás csirkenyárs - A másik irányban is klopfold ki a húst!

Egy nagy kés tompa élével klopfold ki a húst. (Ütögesd végig, hogy laposabb legyen.) Aztán fordítsd el egy negyed fordulattal a deszkát, és így is klopfold végig a húst. Ugyanezt a két irányú lapítást ismételd meg a kiterített csirkemell másik oldalával is.
A hús egyik oldalát sózd, a másikat sózd-borsozd, és borítsd be szeletelt baconcsíkokkal (Ha nincs, akkor a lehető legvékonyabbra vágott szalonnaszeletekkel.) A szalonnát a csirkemell formájához igazodva vágd el, ahol kell. A levágott részt tedd a következő sorba, egyáltalán nem fontos, hogy egyben legyen egy hosszú csík bacon.

Zsályás csirkenyárs - Sózd meg a kiterített csirkemell mindkét oldalát! Zsályás csirkenyárs - Szórd meg borssal a csirkemell egyik oldalát! Zsályás csirkenyárs - Fedd be szalonnaszeletekkel a csirkemellet!

Fektesd végig sűrűn zsályalevelekkel a baconnel borított csirkemellet. Helyezd úgy a deszkát, hogy a hússzelet keskenyebb és szakadozottabb vége nézzen feléd, és magadtól elfelé haladva szorosan göngyöld fel a húst.

Zsályás csirkenyárs - Borítsd be zsályalevelekkel a baconös csirkemellet! Zsályás csirkenyárs - A csirkemellszelet zsályával befedve. Zsályás csirkenyárs - A keskenyebb végénél fogva göngyöld fel a csirkemellet!

Zsályás csirkenyárs - Az egyik tekercs kész!Az egyik tekercs kész!
A másik csirkemellet is vágd ketté lapjában, nyisd ki a csirke-könyvet (a cafatokat nyomd a nagy darab húshoz, hogy ne legyen hézag), és csináld meg ugyanazokat, amiket az első szelettel: klopfolás, sózás-borsozás, szalonnával majd zsályalevéllel befedés.

Zsályás csirkenyárs - Vágd ketté lapjában a másik csirkemellet is! Zsályás csirkenyárs - Húzd a nagy darabhoz a különálló cafatokat, hogy hézagmentes legyen a húszselet! Zsályás csirkenyárs - A szalonnával és zsályalevéllel befedett második csirkemellszelet.

Zsályás csirkenyárs - Mindkét tekercs kész! Tekerd fel ezt a szeletet is.
Készítsd elő a nyársra húzandó dolgokat: Pucold meg a hagymát, mosd meg a paradicsomot, vágd fel kb. másfél cm vastag szeletekre az egyik húsgöngyöleget. Készítsd oda a fanyársakat – én megőrzöm az előző sütés nyársait, mert úgyse arról eszünk, hanem letoljuk róla a falatokat. A tepsit is szedd elő. Ez egy rácsos tepsi, de ha nincs rácsod, úgy is jó, csak kend majd ki olajjal a tepsit. Gyújtsd be a sütőt, állítsd 200 fokra (8 fokozatból kb. 6-os, 7-es).

Zsályás csirkenyárs - Pucold meg a hagymát! Zsályás csirkenyárs - Készítsd oda a nyársalás kellékeit! Zsályás csirkenyárs - Vágd fel ujjnyi vastag szeletekre az egyik húsgöngyöleget! Tovább olvasom…

1 2 3 4 5 51