Ahelyett, hogy folyton anyukát hívnád…

Olajbogyós kenyér

Olajbogyós kenyér - Kész, megszegve.


Hozzávalók:


  • 35 dkg sima liszt
  • 15 dkg teljes őrlésű liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 dl langyos víz
  • 2 kiskanál só (szűken)
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 20 db olajbogyó
    (7 dkg)
  • 2 kiskanál egész köménymag
  • egy kis Ráma a tepsi kivajazásához
Olajbogyós kenyér - Hozzávalók

Elkészítés:

Nem árt, ha szükséghelyzetben össze tudunk hozni egy kenyeret. Így az se baj, ha ünnepek alatt elfogy, amit vettünk; vagy ha elfeledkeztünk róla, hogy zárva lesz a bolt. Csak időben el kell kezdeni az összeállítását, mert fél óra a mérés-dagasztás, másfél óráig kel, aztán még fél órát a formában, és 1 óráig sül. Ez összesen 3,5 óra.
Ebből a mennyiségből kb. 80 dkg kenyér lesz.

Röviden:

  1. Az élesztőt feloldjuk a langyos vízben.
  2. Egy nagy tálba mérjük a liszteket, megsózzuk.
  3. Hozzáadjuk a vizes élesztőt és az olívaolajat.
  4. Feldaraboljuk a 20 szem olajbogyót, és a liszthez adjuk. Beleszórjuk a köménymagot is.
  5. Fakanállal 10 percig dagasztjuk a tésztát.
  6. 1,5 óráig kelni hagyjuk.
  7. Átkaparjuk a formába, és újabb 0,5 órát kelesztjük.
  8. 220 fokon 25 percig sütjük, aztán 175 fokon még 30 percig.

Olajbogyós kenyér - Mérd ki a 2,5 dkg élesztőt! Olajbogyós kenyér - Önts 3 dl langyos vizet egy kis edénybe! Olajbogyós kenyér - Tedd az élesztőt a langyos vízbe! Olajbogyós kenyér - Keverd el az élesztőt a langyos vízben!

Olajbogyós kenyér - Mérj ki 35 dkg sima lisztet!Olajbogyós kenyér - 35 dkg sima liszt kimérve.

Mérj ki 35 dkg sima – BL55-ös – lisztet.
Szórj hozzá 15 dkg teljes őrlésű lisztet (nem kell, hogy tönkölybúza legyen; nem kell, hogy bio legyen), hogy összesen 50 dkg legyen a kétféle liszt. Végy elő egy nagy tálat (vagy kis lavórt), amiben dagasztod majd a tésztát, és borítsd bele a lisztkeveréket.

Olajbogyós kenyér - Mérj hozzá 15 dkg teljes őrlésű lisztet! Olajbogyós kenyér - Összesen 50 dkg legyen a kétféle liszt! Olajbogyós kenyér - Borítsd a lisztet a tálba!

Sózd meg a lisztet 2 kiskanál (teás) sóval. Inkább csapott legyen a kanál telítettsége, semmint púpos, mert az olajbogyó is sós. (Ha majd túl sósnak találod a kenyeret, legközelebb próbáld meg 1 kiskanál sóval.) Keverd el a sót a lisztben. Borítsd a liszthez a langyos vizes élesztőt, és nagyjából keverd össze.

Olajbogyós kenyér - Sózd meg a lisztet! Olajbogyós kenyér - Borítsd a lisztbe az élesztős vizet! Olajbogyós kenyér - Keverd össze a folyékony és a szilárd összetevőket!

A tál fölött töltve boríts a tésztához két evőkanál olívaolajat. Utána keress olyan helyet a tésztában, ahol a liszt még nem keveredett a vízzel, és liszttel “mosd le” a kanálról az olajat.  Megint keverd el nagyjából a tésztát.

Olajbogyós kenyér - Önts a tésztához 2 evőkanál olajat! Olajbogyós kenyér - Liszttel "mosd le" a kanálról az olajat! Olajbogyós kenyér - Keverd bele az olajat a tésztába!

Az olajbogyós üvegből halássz ki 20 szemet, és tedd a kiürült élesztős edénykébe. (Hogy könnyebb legyen számolni őket, ötösével szoktam kiszedni.) Egy deszkán egyenként vágd fel az olajbogyókat 2-3 darabba. Én először keresztben lecsaptam a harmadát, aztán a maradék 2/3 részt hosszában elfeleztem. (Így könnyebb, mint keresztben kettévágni.)

Olajbogyós kenyér - Szedj ki 20 szem olajbogyót! Olajbogyós kenyér - Vágd le az olajbogyószem harmadát! Olajbogyós kenyér - A maradék 2/3 bogyót hosszában vágd ketté!

Ha mind a 20 bogyót felvagdostad, akkor kapard az olajbogyódarabkákat a kenyértésztához.

Olajbogyós kenyér - Olajbogyóvagdosó munkahely. Olajbogyós kenyér - Mindegyik olajbogyó felvagdosva. Olajbogyós kenyér - Kapard az olajbogyódarabkákat a kenyértésztához!

Szórj bele két kiskanál köménymagot, és kész is van a tészta. Jól keverd el az összetevőket. Vedd az öledbe a tálat, és 10 percig dagaszd a tésztát – fakanállal. Túl lágy ahhoz, hogy a kezeddel dagaszd. De ha nem irtózol a kezedre ragadó kulimásztól, akkor kézzel is dagaszthatod. :)

Olajbogyós kenyér - Szórj a kenyértésztába két kiskanál köménymagot! Olajbogyós kenyér - Jól keverd el az összetevőket! Olajbogyós kenyér - Vedd az öledbe a tálat, és fakanállal dagaszd a tésztát!

Alakul a tészta! (Dagasztás közben mindig kapard le a tál faláról a tésztát.) Itt lent a középső kép a kész tészta állagát mutatja. A dagasztás végén egy késsel kapard le a fakanálról a tésztát.

Olajbogyós kenyér - Alakul a tészta! Olajbogyós kenyér - A tészta állaga Olajbogyós kenyér - Kapard le a fakanálról a tésztát!

Dagasztás kész. Melegítsd elő a sütőt 50 fokra (3 perc alatt fel is melegszik ennyire), és tedd bele a tálat, hogy ott keljen másfél óráig a tészta.

Olajbogyós kenyér - Dagasztás kész. Olajbogyós kenyér - Tedd a sütőbe kelni a tésztát! Elég 50 fok. Olajbogyós kenyér - Másfél órát keleszd a tésztát!

Másfél óra alatt szépen megkel a kenyértészta. Készítsd oda a sütőformát, és vajazd ki – az oldalát is!

Olajbogyós kenyér - Megkelt a tészta. Olajbogyós kenyér - Készítsd oda a sütőformát! Olajbogyós kenyér - Vajazd ki a sütőformát!

Dűtsd meg a tálat, és húzd a tésztát a sütőformába. Széles felületen borítsd, hogy egyből hosszúkás alakú legyen a tészta a formában. Vizes kézzel húzd szét a tésztát a formában, hogy szép egyenletes legyen.

Olajbogyós kenyér - Kapard a tésztát a sütőformába! Olajbogyós kenyér - Szinte öntsd a tésztát a sütőformába! Olajbogyós kenyér - Szépen egyengesd el a tésztát a sütőformában!

Az üres tálból egy kis liszttel szedd össze a tésztamaradványokat. Gyúrd galacsinná, és ügyesen dolgozd bele a kenyértésztába.

Olajbogyós kenyér - Hints egy kis lisztet az üres tálba! Olajbogyós kenyér - Súrold ki a liszttel a tálat! Olajbogyós kenyér - Ennyi tészta jött még ki az üres tálból. Olajbogyós kenyér - Dolgozd bele a galacsint a kenyértésztába!

Vizezd meg a kezed, és lapogasd végig a tésztát. Átlós irányban  késsel húzzál 4-5 rácsvonalat a tészta felületén, aztán erre merőlegesen is vagdosd be a tésztát, kb. 5 cm-enként.

Olajbogyós kenyér - Vizes tenyérrel simítsd végig a tésztát! Olajbogyós kenyér - Átlós irányban vagdosd be a tésztát 5 cm-enként! Olajbogyós kenyér - A másik irányban is vagdosd be a tésztát!

Enyhén szórd meg liszttel, takard le, és fél óráig még hadd keljen itt a formában is.

Olajbogyós kenyér - Enyhén szórd meg liszttel a tésztát! Olajbogyós kenyér - Takard le a tésztát! Olajbogyós kenyér - Újabb fél órát keleszd a tésztát!

Olajbogyós kenyér - Kapcsold be a sütőt, 220 fokra állítva! Közben gyújtsd be a sütőt, 220 fokra állítva a hőfokot. Ha nagyon sietsz, akkor mihelyt eléri a 220 fok meleget – ez kb. 20 perc -, már be is teheted a kenyeret sülni.
Fél óra alatt szépen megkel a kenyér, mehet a sütőbe, az alsó rácsra. (Jót tesz neki, ha előtte bevizezed a forma alját!) Ezen a hőfokon 25 percig süsd, de akkor még nincs készen…

Olajbogyós kenyér - Fél óra alatt szépen megkel a kenyér. Olajbogyós kenyér - Tedd a kenyértésztával teli formát a sütőbe! Olajbogyós kenyér - 220 fokon 25 percig süsd!

25 perc múlva vedd lejjebb a hőfokot 175 fokra, és így süsd még 30 percig a kenyeret. Tehát összesen 55 percig süljön! Közben készíts az asztalra egy akkora deszkát, amin majd elfér a kenyér. Ha letelt az idő, erre tedd a formát a megsült kenyérrel.

Olajbogyós kenyér - Vedd vissza a hőfokot 175 fokra! Olajbogyós kenyér - 175 fokon még 30 percig süsd a kenyeret! Olajbogyós kenyér - Kenyér kész, formában.

Azon nyomban borítsd ki a kenyeret a sütőformából. Ha van egy ekkora rácsod, akkor arra tedd a kenyeret. Ha meg nincs, akkor maradjon a deszkán, de dugj alá két fakanalat, hogy tudjon szellőzni, mert egyébként vizes lesz a kenyér alja a lecsapódó gőztől. Takard le, és csak akkor szegd meg, ha már nagyjából kihűlt.

Olajbogyós kenyér - Borítsd ki a formából a kenyeret! Olajbogyós kenyér - Kenyér kiborítva a deszkára. Olajbogyós kenyér - Dugj két fakanalat a kenyér alá!

Olajbogyós kenyér - Kenyér kész, megszegve (álló)

Olyan finom ez a kenyér! :)
Persze ízesítheted másféle magvakkal is, olajbogyó helyett tehetsz bele 2 evőkanál lenmagot, vagy napraforgómagot. A köményt el is hagyhatod, ha nem szereted.
A lényeg a liszt-víz-élesztő aránya.

Jó étvágyat!

7 hozzászólás — “Olajbogyós kenyér”

  1. Kedves Mariann!

    Jaj, de guszta ez a kenyér! De jó, hogy a kenyérsütés minden fázisát leírtad! Mostanában én is többször sütöttem kenyeret, bucit, kalácsot, de egy ideig nem tudtam, mit takar a dagasztás fogalma, és miért is olyan fontos részmunka ez. Megtudtam, hogy ennek célja az, hogy levegő kerüljön a tésztába, ezért szükséges lépés a kenyérsütésnél. A másik dolgot már magamtól tapasztaltam ki, ami a kovásszal kapcsolatos. Lehet, hogy másoknak máshogy van, de nekem nagyon kemény lesz a pizzatésztám vagy a kenyértésztám akkor, ha csak simán langyos tejben (cukorral) felfuttatom az élesztőt és nem készítek kovászt.

    Sőt, még a felfuttatás utáni kovászkészítés sem mindig elegendő. Az vált be, hogy magánál a felfuttatásánál már keverek bele lisztet (az élesztős, cukros vízbe, mert nekem a vízben való felfuttatás jobban bevált a tejnél), hagyom állni, és aztán ezt keverem el a liszttel. Volt, hogy magát a kovászt hagytam egy napig állni kenyérsütésnél. Nagyon finom lett a kenyérke. Azonban, azt gondolom, hogy a végeredmény függ a liszt minőségétől és a sütőtől is. Nekem gázsütőm van. Talán villanysütőben puhábbra süt a tészta, nem tudom, mindenesetre nekem nagyon oda kell figyelnem, hogy a kenyér, a zsömle vagy a pizzatészta ne legyen kemény.

    Jó karácsonyi készülődést kívánok, üdvözlettel:

    Andrea

  2. Kedves Andrea!

    Ismerős a neved, de azt hiszem, már régen írtál. :)
    Örülök, hogy ilyen hosszan írtál a kovászos kenyérről! :) Most megnéztem, hogy a leírás szerint én megszórom-e liszttel a vízbe morzsolt élesztőt, és látom, hogy egyáltalán semmit se írtam az élesztő feloldásáról. Szóval én is le szoktam szórni liszttel az élesztőt. :) De igazi kovászos kenyeret még nem sütöttem, mert olyan hosszadalmas a kovász készítése.
    Hogy ne legyen kemény a kenyér, az ellen szokták javasolni, hogy vagy vizezzük be a tepsi alját, vagy tegyünk be párologni egy kevés vizet egy tűzálló edényben.
    Egyébként, ha nem olívás kenyeret sütök, akkor nem ilyen lágy a tészta, és akkor kézzel dagasztom.

    Köszönöm, hogy megírtad a tapasztalatodat!
    Neked is jó ünnepi készülődést!
    Mariann

  3. Kedves Mariann!

    Igen, tavaly Szilveszterkor írtam a honlapodra, azt hiszem, az almatortával kapcsolatban. :)

    Köszönöm az ötletet a tészta keménysége ellen! Ki fogom próbálni.

    Még egy dolog jutott eszembe, ez az élesztő felfuttatásával kapcsolatos. Fel lehet futtatni az élesztőt tejben, langyos vízben, de joghurtban vagy akár tejfölben is. Mindet próbáltam, természetesen cukorral, mígnem idén ősszel láttam egy receptleírást (olasz kenyérlepényről, a focacciarol, ha jól emlékszem), ahol mézzel javasolták felfuttatni az élesztőt. Azon nyomban kipróbáltam. Isteni finom, lágy, enyhén édes háttérízű lett a tészta. Épp tegnap csináltam mézzel felfuttatva finom tengeri herkentyűs pizzát, hát nem sok maradt belőle fél órán belül, az igazság az, hogy semmi sem maradt! A tészta másik felét betettem hűtőbe és ma megsütöttem újra a tenger gyümölcsei feltétes pizzát, és így (hogy egy éjszakát állt a hűtőben) is jó lett a pizza. Tény, hogy pár órát hagytam állni szobahőmérsékleten sütés előtt, nehogy kemény legyen.

    Ennyi jutott még eszembe ezzel kapcsolatban. :)

    További szép napot és jó sütést, főzést kívánok!

    Andrea

  4. Mézzel futtatott élesztő?? Én is ki fogom próbálni! :)

  5. Kedves Mariann!

    Boldog, békés Ünnepeket kívánok Neked és a családodnak!

    Üdvözlettel:
    Andrea

  6. Köszönöm szépen, Andrea! :)

    Boldognak boldog volt, mert sokat társasoztunk, kártyáztunk a gyerekekkel (a legkisebb is 27); meg jókat ettünk.
    Viszont mikor már hazafelé készülődött a fiam az unokámmal, akkor Pannika legurult a lépcsőről. :( (Jött le az emeletről; még nincs 3 éves.) Szerencsére nem lett semmi baja.

    Remélem, a következő év simább lesz a családomnak!
    Nektek is egészségben megélt új évet kívánok!
    Viszlát!
    Mariann

  7. Kedves Mariann!

    Köszönjük szépen mi is a jókívánságokat!

    Ó, még szerencse, hogy nem történt semmi baja a kislánynak!

    Én is boldog, örömteli 2015-ös évet kívánok Nektek! (Remélem, szép zöldségek, gyümölcsök lesznek, például, mint tavaly, és jó sokat lehet főzőcskézni. :) )

    Andrea

Mi a véleményed?