Sör-rolád
Hozzávalók:
|
|
Elkészítés:
Köszönöm, Ilike! 🙂
Ezt a kaját 4 éve, vendégségben ettük, a férjem gimis osztálytársáéknál.
Annyira ízlett, hogy – ahogy az ilyenkor lenni szokott – elkértem a receptjét. De bevallom, olyan bonyolultnak tűnt, hogy most szántam rá magam először a megcsinálására.
Akkor áldozz rá pénzt és időt, ha vendégek jönnek. Finom, és látványos is. Az én vendégeimnek nagyon ízlett! 🙂
Ha nem szeletelt rövidkarajt veszel, akkor kérd meg a hentest, hogy válassza le a csontról a húst. Kb. másfél kiló csontos karajt kell venned, hogy 10 szép szelet kijöjjön belőle. (Ez itt 2,2 kiló volt csonttal együtt, és 15 szelet hús lett belőle. Most jut eszembe, hogy csont nélküli karajt is lehet kapni…hát, azt úgy kérjed, hogy 10 szelet kiteljen belőle.) Személyenként 2 roládot számolj, többet nem fognak kérni, mert nagyon tömény.
Szeleteld fel a karajt kb. 1 cm vékony szeletekre. Az utolsó vágáskor már nehéz megfogni a húst, ezért inkább fektesd le, és vízszintesen nyiszáld ketté.
Mindegyik hússzeletre kell majd tenni egy-egy szelet répát, uborkát és füstölt tarját; most ezeket készítsd elő.
10 vékony szelet répát kell gyártani. Először csak 1 répát pucolj meg, hátha az is elég. Mosd meg, derékban vágd ketté (kb. 10 cm hosszú szeletekre lesz szükség), és szeleteld fel vékony darabokra (3-5 mm). (A második répát potyára pucoltam meg.)
10 szelet uborkát is vágj, 2 csemegeuborkából kivan. A szeletelés előtt vágd le azt a végüket, ahol a szár csonkja van. A másik végével nincs baj. Olyan kicsik voltak ezek a csemegeuborkák, hogy 20 szeletet vágtam (3 uborka), és 1 helyett 2-t tettem minden szelet húsra. Ha nagy az uborka, akkor 10 szelet is elég.
Hogy a tarja is olyan hosszúkás legyen, mint a répa, hosszában vágd ketté mind a 10 szeletet. A kövérjét erősen kell vágni, mert képes egyben maradni. Célszerű váltakozó irányban rakni a fél szeleteket a kupacra, hogy könnyen el lehessen venni egy-egy darabot.
A nyers tarjákat egy kicsit elő kell sütni. Egy nagy serpenyőbe önts egy kevés olajat, forrósítsd fel, és tegyél bele annyi tarjaszeletet, amennyi csak belefér. Jó lenne, ha 10 elférne egyszerre, mert akkor 2 részletben az összest ki lehetne sütni. 1 perc sütés után egyesével fordítsd meg őket (én alányúltam egy favillával, kézzel megcsíptem a végét, és úgy fordítottam át), és a másik oldalukat is süsd 1 percig. Közben készíts oda egy kistányért, amire kiszeded a mindkét oldalán elősütött szeleteket.
Mielőtt hozzáfognál a roládok összeállításához, készítsd oda a hőálló tepsit, amiben majd sütöd a tekercseket. Legyen magas a pereme, mert ez szaftos kaja lesz. Öntsd a tepsibe azt az olajat, amiben a tarják sültek, és még egy kevés olajat az üvegből, hogy fedje be az edény alját. (A serpenyőt még ne mosd el!) Legyen kéznél a hús, só, sonka, mustár, répa, uborka, tarja. (Itt most nem látszik a sonka, de ott van az asztalon.) Gyújtsd be a sütőt, állítsd 250 fokra! (forró)
Végy egy szelet húst a vágódeszkára, és először is 1 cm-enként vagdosd be a szélén futó kövérjét. Utána mindkét oldalát klopfold ki (verd laposra 🙂 ). Ha nincs húsklopfolód, akkor a kés fokával ütögesd végig a szeletet először keresztben, aztán hosszában.
Sózd meg a hús mindkét oldalát egy-egy csipet sóval, aztán teríts rá egy szelet sonkát, és kend meg vékonyan mustárral.
Na, most már tényleg mindjárt lesz egy rolád! 🙂 Tegyél a mustáros sonkára – keresztben – egy szelet uborkát, 1 répát, 1 tarját, és ha még van hely, akkor megint 1 uborkát. A rövidebb oldala mentén (úgy, hogy a répának ne kelljen meghajolnia) göngyöld fel a húst, vigyázva, hogy ne told odébb a rátett dolgokat. Úgy tedd a tepsibe, hogy épp csak egy kicsit lógjon ki felfele a tekercs széle – ahogy a képen látod.
Sorban egymás mellé tedd a kész roládokat. Ha úgy néz ki, hogy több már nem fér, akkor még össze lehet őket nyomni, és be lehet szorítani még egy tekercset. A többit pedig már hosszában tedd a tepsibe, ha máshogy nem fér.
Szórd meg borssal, aztán pirospaprikával a roládokat.
Rendezd el a maradék elősütött füstölt tarját a hústekercseken. |
Utána szalonna borítást kap az egész, ezért vágj le 10 vékony szeletet a szalonnatömbből. De nem kell szeletenként elvágni a bőrét is, csak a szalonnabőrig vágd a szeleteket, és csak a végén vágd át a bőrt is – oldalára dűtve a szalonnát. Utána vágd le egyben a 10 szelet talpáról a szalonnabőrt.
Kutyuskám egy darabig fegyelmezetten várt, de aztán kikapta a kezemből a szalonnabőrt, és elvonult vele a fűre. 🙂 |
A szalonnaszeleteket vágd fel csíkokra, és terítsd be velük a hústekercseket. Mindjárt mehet a sütőbe, csak előbb még önts rá egy kis vegetás vizet. Abba a serpenyőbe, amiben a tarják sültek, önts kb. 1 dl vizet, és szórj bele egy (szűk) fél fakanál Vegetát. Keverd el, és öntsd a hústekercsekre.
Tépj le a tepsinél kb. 5 cm-rel hosszabb alufóliát, és fedd le vele a tepsit. Hajtsd le a széleket, hogy ne lifegjen. Tedd be a tepsit a sütőbe; a rács középen legyen (nálam alulról a 3. sín). Állítsd be az időzítőórát 45 percre, és hadd süljön! (Közben meg lehet csinálni a salátát meg a rizs köretet.)
Ha letelt az idő, akkor (edényfogó kesztyűvel) vedd ki egy falapra a tepsit, vedd le róla az alufóliát – vigyázz! forró gőz csap ki alóla – és locsold meg a roládokat kb. 2 dl sörrel. Fólia nélkül tedd vissza a sütőbe, és süsd még 20 percig. Közben 2-3-szor egy kanállal locsold meg a roládok tetejét a sörös lével; így szép ropogósra sül. (A locsoláshoz nem kell megint kivenni a tepsit, csak félig húzd ki, egyik kezeddel tartsd a tepsit, a másikkal locsold a húst. De ha nincs még ilyesmiben gyakorlatod, akkor inkább a locsoláshoz is vedd ki a tepsit, és tedd az asztalra.) Ha letelt a 20 perc, megint vedd ki a tepsit.
Egy uborkacsipesszel szedd át a megsült roládokat egy tálba. Óvatosan, hogy szét ne essenek! A sült hús levébe tégy 4 evőkanál tejfölt, és jól keverd el. |
A tejfölös szaftot tedd vissza a sütőbe 2-3 percre, hogy jól forrósodjon át. Vedd ki megint a tepsit, és óvatosan tedd bele vissza a sör-roládokat. Most már tényleg készen van! 🙂
Micsoda illata van! Jó étvágyat! |