Krupapeto
Lánykoromban gyakran sütöttem magamnak krupapetot, mikor valami meleget szerettem volna enni, mégpedig gyorsan.
A nevét az összetevőiből kapta: krumpli, paradicsom, petrezselyem, tojás. Most már a gyerekek is szoktak maguknak sütni.
Ezen a képen a lányom (zöldben) és a gimis osztálytársa – barátnője örülnek éppen neki.
Hozzávalók:
- 1 krumpli
- 1 tojás
- 1 paradicsom
- 3 szál petrezselyemzöld
- só, olaj
Elkészítés:
Hámozd meg a krumplit. Mosd meg, hosszában negyedeld, vágd vékony lapocskákra, hogy hamar megsüljön.
Egy teflonba önts olajat, olyan 1 evőkanálnyit. Kicsit melegítsd (nagy lángon), aztán tedd bele a krumplit. Sózd meg, és oszlasd el az edényben, hogy minél több szeletke érintkezzen a tepsi aljával.
2 percre fedd le, hogy puhuljon. (Nem muszáj lefedni.) Utána vedd le a fedőt, hogy piruljon. Innentől takarékon süsd.
Amíg sül, mosd meg meleg vízzel a paradicsomot, és húzd le a héját. Ha ezzel sokáig vacakolnál, akkor közben néha keverd meg a krumplit, nehogy leégjen.
A tojást üsd fel egy kis tálkába, és ha minden OK vele, akkor borítsd a krumplira. (Én azóta ütöm fel egyenként egy kis tálba, mióta egyszer ráfáztam vele. Az egyik tojás romlott volt, dobhattam ki miatta az egész masszát.) Ne keverd össze, csak nyomkodd szét egy kicsit a sárgáját! Sózd meg egyenletesen ( 1 tojás – 1 csipet só, más esetekben is), és megint vedd fel a lángot.
Ahogy átsült egy kicsit, vágd rá a paradicsomot, egyenletesen eloszlatva, hogy mindenüve jusson egy darabka. Egy picit ezt is sózd meg. (Én alá szoktam nyúlni egy falapáttal, és megfordítom, hogy a tojás ne maradjon lágy sehol sem.)
Amíg ezzel is sül egy kicsit, mosd meg és vágd fel a petrezselymet, aztán szórd (egyenletesen elosztva) a krupapeto tetejére. Ezzel már nem kell sütni, kész is van. |
Ezen a 2 képen egy másik sütést örökítettem meg, itt az 1 krumplin 2 tojás van. (Nincs összekeverve!) Jó étvágyat! |