Tarhonya
Hozzávalók:
|
|
Elkészítés:
Először is tedd oda főni a vizet. Ha nem fél kiló tarhonyából csinálod, akkor úgy számold a vizet, hogy 10 dkg tarhonyához 2 dl kell. (Így jön ki az 50 dkg tarhonya – 5 x 2 dl = 1 liter víz.) Aztán pucold meg a hagymát, és vágd fel apróra.
Egy legalább 3 literes lábosba önts kb. 5 evőkanálnyi olajat. (10 dkg tarhonya – 1 evőkanál olaj) Forrósítsd fel, és akkor zúdítsd bele a tarhonyát. De ekkor vedd takarékra a lángot, mert (a szakácskönyv szerint) ha nagy lángon pirul a tarhonya, akkor csak megég, de a közepét nem járja át a hő. Állandóan kevergetve pirítsd szép aranyszínűre (kb. 8 perc).
A pirult tarhonyához kapard hozzá az apróra vágott hagymát. Keverd el, és még 2 percig pirítsd így, együtt. Akkor szórj bele 1 fakanál pirospaprikát, keverd el, és máris öntheted rá a forró vizet. Ne lepődj meg, ha ilyen gőzfelhő keletkezik. 🙂
A paprikázást úgy szokta javasolni a szakácskönyv, hogy vegyük le a tűzről az edényt, szórjuk rá a kajára a paprikát, keverjük el, öntsük fel vízzel, és csak akkor tegyük megint vissza főni – mindezt azért, hogy ne égjen meg a paprika. De itt most a sok tarhonya között szinte le se ér a paprika az edény aljára, ezért nem fontos variálni a lánggal. 🙂
Mehet bele az 1 fakanál Vegeta, plusz fél fakanál (vagy inkább csapott fakanál) só. Ha újra felforr a víz, akkor fedd le a lábost, és kis lángon főzd 25-30 percig a tarhonyát. Közben azért keverd meg 2-3-szor, nehogy leragadjon!
Akkor van készen, ha jó puha. 25 perc után kóstold meg, és főzd még egy kicsit, ha nem elég puha. A pörköltök kiváló körete, jó sok szaftot tegyél rá!
Ez itt csirkemell a csirkepörköltből, de bármilyen pörkölt mellé finom a tarhonya! Savanyúság legyen hozzá! Jó étvágyat! |